Trend Kuckó

Kérdése van? +36-30/616-6565

Kategóriák
Trend Kuckó

Kérdése van? +36-30/616-6565

  • Kategóriák
    • Újdonságok
    • Akciók
    • Baba- Gyerek kiegészítők
    • Gyerekszoba berendezés
    • Lakásdekor, ünnepi kellékek
    • Női sarok
    • Ajándék boxok , csomagok
    • Kert, terasz
    • Méteráru- Pamutvásznak, Polárok
  • Blog
  1. Blog
  1. Blog
Vissza
Hogyan neveljük önállóságra a gyereket már kiskortól?

Hogyan neveljük önállóságra a gyereket már kiskortól?

Az, hogy a gyermeket önállóságra neveljük, nem lehet elég korán elkezdeni. Már a legkisebbeknél is belekezdhetünk, játékos formában vezethetjük rá őket. Minden korosztályhoz megvan a kulcs, figyelembe véve, hogy mit tudunk rábízni, mit lehet elvárni, és milyen hosszan tud koncentrálni. A kisebbekkel elkezdeni ugyan időigényesebb, viszont mégsem éri meg iskolás korukig elhúzni, hiszen minél hamarabb kezdjük, annál inkább a hétköznapok szerves része lesz az önálló feladat elvégzése. Az önállóságra nevelés nemcsak az életkészségek kialakításában segít, hanem az önbizalom erősítésében és a felelősségérzet megalapozásában is. De mégis hogyan lehet már az első évben is elindítani ezt a folyamatot úgy, hogy ne legyen erőltetés? Nézzünk pár tippet!

2024.10.21 09:35

Mikor érdemes elkezdeni az önállóságra nevelést?

A babák természetüknél fogva kíváncsiak és felfedezők. Már egészen korán, 6-12 hónapos korban elkezdhetjük ösztönözni őket arra, hogy saját maguk is részesei legyenek a mindennapi tevékenységeknek.  Már a legapróbb dolgok is hozzájárulnak, hogy önállóságot tanuljon, és később saját igénye legyen rá egyre inkább. Például, mikor nekikezdünk a hozzátáplálásnak, ne féljünk már az elején a baba kezébe adni a kanalat, és engedjük meg, hogy ő is próbálkozzon. Nem érdemes azon mérgelődni, hogy így minden maszatos lesz, végül úgyis csak ilyen tapasztalások által tudja majd később megtanulni az önálló étkezést. 

Mikbe tudjuk bevonni őket?

A legjobb, ha bevonjuk őket az összes házkörüli tennivalóba - természetesen ahol kell, elővigyázatossággal. Például ahelyett, hogy alvásidőben gyorsan titokban végeznénk el a házimunkát, csináljuk a gyerkőccel együtt! Egy kúszó-mászó baba már rengeteg dologban részt tud venni, miután pedig már fel is tud ülni, állni, sőt el is indul, méginkább határtalan lehetőségek nyílnak meg. Segíthet válogatni a ruhákat a szennyeskosárból,  berakni a mosogatógépbe a ruhákat, ha elkészült, a lavórba behúzhatja őket, sőt, ha van szárítógépünk azt is meg tudjuk neki mutatni, hogy a lavórra támaszkodva hogyan tudja eltolni odáig a vizes ruhákat. Ezzel nem csak azt vezetjük be időben, hogy magáénak érezze később a házimuát, hanem rengeteg kézsége fejlődik közben játékos módon. Válogathatunk közösen zoknikat, egy idő után megtanulja párosítani a színeket, mintákat. Ugyanígy engedhetjük, hogy segítsen felsöpörni vagy kiporszívózni. Nagyon fogja élvezni is, és közben gyakorolja a szem-kéz koordinációt. Megmutathatjuk neki, hogyan tudja feltörölni a kiömlött vizet, így a későbbiekben már 2 évesen is önmaga tudja megoldani, ha véletlen kiment az ital. 

A 2-3 éves gyereknek már vehetünk fellépőt is, amire állva könnyedén elérheti a csapot, és egyedül meg tudja mosni a kezét. Vásárolhatunk rá állatos csaphosszabbítót is, ami nem csak hasznos, hiszen könnyebben elérik, de inspirálja is őket az önállóságra. 

Idővel bevezethetjük a játékok esti rendrakását is. Érdemes ezt az esti napirendbe szépen beilleszteni, például mindig vacsora előtt közösen elpakolni a játékokat. Egy idő után már kérni sem kell, tudni fogja a gyerkőc, hogy evés előtt el kell pakolni. Ha ezt következetesen gyakoroljuk, nem kell majd a 6-8 éves gyerekkel vitatkozni az újonnan bevezetett szabályon, hogy nincs kedve az újonnan jött felelősséghez.

A gyermek önállóságra nevelése álladó és fokozatos folyamat, amelyet a baba érdeklődése és képességei szerint lehet alakítani. A legfontosabb, hogy a szülők türelmesek és támogatóak legyenek, és figyelembe vegyék a baba egyéni fejlődési ütemét.

Vissza
Vásárlói fiók
  • Belépés
  • Regisztráció
  • Profilom
  • Kosár
  • Kedvenceim
Információk
  • Általános szerződési feltételek
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Fizetés
  • Szállítás
  • Elérhetőségek
BR Team Kft
  • 3573 Sajópetri, Arany János út 1
  • +36-30/616-6565
  • info@trendkucko.hu
  • facebook

favi.hu
cib
  • Újdonságok
  • Akciók
  • Baba- Gyerek kiegészítők
  • Gyerekszoba berendezés
  • Lakásdekor, ünnepi kellékek
  • Női sarok
  • Ajándék boxok , csomagok
  • Kert, terasz
  • Méteráru- Pamutvásznak, Polárok
  • Blog
Belépés
Regisztráció
Adatkezelési beállítások
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.