A baba érzékeinek fejlődése
Mikor az újszülött a világra jön, legtöbb érzékelése, mint a tapintás, ízlelés, szaglás és hallás már fejlett, a látása pedig ugyan még homályos, de idővel teljesen kifejlődik.
Elsődleges érzékelése mégiscsak a tapintás, az első pillanatokban ez alakítja ki a legjobban a kapcsolódást, az anyuka közelsége megnyugtatja. Nem véletlen, hogy manapság már a legtöbb kórházban megtartják az aranyórát - vagyis az babát születés után rögtön az anyja mellkasára helyezik, és ezt a bőrkontaktust a lehető leghosszabb ideig fenn is tartják. Amint a baba megszületik, a gyermekorvos egy gyors vizsgálattal megállapítja, hogy minden rendben az újszülöttel, nem kell azonnali beavatkozás miatt elhalasztani az aranyórát. Ez a békés egymásra találás a baba számára nagyon fontos, hiszen számára a benti nyugodt, békés közegből való kiszakadás nagy riadalmat okozhat, az anyuka hangja, illata, ismerős szívverése és bőrének érintése megnyugtatja az újszülöttet. Nem véletlen, hogy a legújabb kórházi szokások már császármetszéskor is próbálják ezt az aranyórát pótolni, ilyenkor az apuka mellkasára helyezik a csecsemőt.
A tapintás, a simogatás, a bőrkontaktus tehát az újszülött számára az egyik legmegnyugtatóbb. Ezért van az, hogy például az elsőre számára ijesztő fürdetéskor a szülő kedves simogatása, biztonságot nyújtó érintése megnyugtatja a babát. Az érintés továbbá a baba kapcsolatkialakításában, a világ megismerésében is elengedhetetlen. A baba 3 hónapos koráig megfigyelhető az úgynevezett fogó reflex, mikor a csecsemő tenyeréhez érintjük az ujjunkat, ő válaszul megragadja, a hüvelykujján kívül mindegyik ujja bezárul, és a baba erősen megszorít minket. Ez a reflex a baba és az anyuka közötti kapcsolat kialakításában segít, valamint előkészíti a csecsemő később kialakuló tudatos fogást. A babák már születésükkor különbséget tudnak tenni különböző textúrák, formák között, sőt, a tárgyak súlyát is képesek érzékelni.
Az első hónapban az újszülött csak 20-25 cm-re képes ellátni, a távolabbi tárgyak, emberek homályosak számára. Ilyenkor még nehéz neki a szemkoordináció is, megesik, hogy a két szem egymástól függetlenül mozog, a baba kancsalít, de a két szem néhány hét alatt egymásra hangolódik. 1-2 hónaposan a babákat legjobban az emberi arcok, a mimika köti le, valamint a mozgó tárgyak is felkeltik az érdeklődésüket. Inkább a gömbölyű, érdekes formák tetszenek nekik, valamint (a mostani játékokkal ellentétben) inkább az alapszíneket figyelik érdeklődéssel. 5-6 hetes korban a csecsemő mosoly láttán már elmosolyodik, 3 hónaposan már az arcokat is felismeri. Hat hónapos korukra már érzékelni tudják a mélységet, távolságot, ha hintáztatjuk őket, tudják, hogy minél közelebb vagyunk hozzájuk, annál nagyobbnak látnak. A gyermek látása 1 éves korára alakul ki teljesen, azonban a teljesen éles látás fejlődése eltart kb. a 4. életévéig is.
A tapintás és a látás öt hónapos korukban kezd összefüggeni, vagyis ekkorra alakul ki náluk a szem-kéz koordináció. Ekkor, ha ránéznek valamire, gyakran utána is nyúlnak.
A baba ízlelése már a magzati korban kifejlődik. Az újszülött jobban kedveli az édes ízeket, a sós és savanyú ízekre azonnal grimasszal válaszolnak. Ezeket az ízeket majd csak olyan 6-8 hónapos koruk környékén kezdik megkedvelni.
Az újszülött szaglása is roppant fejlett, rögtön a születés után megismerik édesanyjuk illatát. Ha az anyuka illatát megérzik, beindulhat a szopóreflexük, valamint az ismerős illat meg is nyugtatja őket, megérezve abbahagyják a sírást. Több anyuka ezért a rosszalvó csecsemő mellé helyezi egy ruhadarabját, hogy az illata megnyugtassa a gyakran felriadó babát. Az ízek és az illatok közötti összefüggést 8-9 hónapos koruk körül kezdik felfedezni.
Az újszülöttek hallása fejlett, születésük pillanatában felismerik szüleik hangját, sőt az anyaméhben gyakran hallott zenéket is. Már az újszülött is tisztán érzékeli a hangokat, szemeikkel a zajok irányába tekint, meg tudja különböztetni a beszédhangokat is. Körülbelül 3 hónapos korukban kezdenek a hangok lemásolásához, ekkor kezdenek el gügyögni. Fél éves korukra ez a gügyögés egyre gyakoribb, hiszen ekkor saját hangjukat is szeretik hallani, valamint észreveszik, hogy a szülőkből milyen dicsérő reakciót vált ki egy-egy próbálkozás. 8-9 hónapos korukra már egyes szavakhoz értelmet is tudnak társítani, egy évek koruk környékén pedig egy-egy – talán még nem egyértelműen felismerhető – szókezdeményt is elkezdenek használni.