Tárolózseb kanapéra vagy ágyra
Egy nappali attól lesz otthonos, hogy lakják, nem egy mindig steril környezet fogadja a vendégeket. Azonban ebből az élhető környezetből könnyen lehet olyan állandóan kupis állapot, mely egy hirtelen betoppanó vendég fogadására alkalmatlan.
Nincs is annál kellemetlenebb, mint mikor egy rokon vagy barát bejelentés nélkül megjelenik, és nekünk akkor tűnik fel, milyen rendetlenség van a szobákban. Szanaszét hagyott könyvek, zsebkendők, újságok, és az a fránya távirányító is mindig eltűnik. Pedig az állandó rend nem egy elérhetetlen vágyálom, csak oda kell figyelni a mindennapokban, az egész családot arra szoktatni, hogy használat után mindent a helyére pakoljon vissza. Mindez persze csak akkor lehetséges, ha minden apróságnak megvan a saját helye. Erre a lehető legjobb megoldás, egy tárolózseb, amit fel lehet helyezni a kanapé szélére. Ez a praktikus kis tároló elegánsan eltakarja azt a sok-sok apróságot, amiket eddig szanaszét hagyott a család.
Csak fel kell helyezni a kanapé oldalára, és máris kényelmesen elrejthető benne az aznapi újság, az éppen olvasott könyv, az olvasószemüveg, a távirányító, sőt vész esetére a zsebkendők is kéznél lesznek. Nem kell többé attól tartani, hogy szégyenkezni kell egy váratlan vendég előtt, hogy az ajtócsengő hangja minden alkalommal pánikot kelt a családban, és mindenkinek rohannia kell, hogy a lehető legtöbb mindent gyorsan elpakoljon. Sőt, ez a tárolózseb használható akár a hálószobában is, hiszen az ágy oldalára is könnyedén felhelyezhető, így végre lesz hova pakolni estére a mobiltelefont is.
Több színben is kapható, így biztos lehetsz benne, hogy illeszkedni fog a szoba színvilágához.