Blog

A babavárás hatalmas változás az ember életében - a kismamában és a párjában is rengeteg új érzés kavarog, addig ismeretlen félelmek kerülnek felszínre. A legfontosabb, hogy tudjunk ezekről a félelmekről beszélni egymással, hiszen legtöbb esetben egy jó alapos kibeszélés már fel is oldja a szorongás legjavát. Nézzük, mik is azok a félelmek, melyek a leggyakrabban felmerülnek ilyenkor.

A kezdő szülők hajlamosak naivan úgy gondolni, hogy egy újszülött a nap legnagyobb részét békésen átalussza, aztán hazaérkezve jön a hidegzuhany: a kicsi nyűgös, sír, kínlódik, és mindent csinálna, csak a békés, kiadós alvás nem jellemző rá. Most már tudjuk, hogy a kötődő nevelés nagyban elősegíti, hogy testileg és lelkileg is egészséges kisbabát neveljünk, így az idősebb generáció tanácsa, miszerint jobb a babát sírni hagyni, majd megerősödik a tüdeje, nagyon is idejétmúlt. De felmerül a kérdés: ha a kicsi minden apró jelzésére azonnal reagálunk, és mindent megteszünk, hogy ne sírjon, akkor nem kényeztetjük e el a gyereket? Fontos, hogy megtaláljuk az aranyközéputat, a baba érezze, hogy minden helyzetben ott vagyunk mellette, ugyanakkora megtanítsuk arra is, hogy önállóan el tudjon aludni.

A terhesség kalandos utazás egy pár életében, és a legjobb, hogy a végén már egy családként, hárman térhetnek haza a kórházból. A rengeteg csodálatos élmény mellett a furcsa, sőt néha kellemetlen és fájdalmas változások is megérik, hiszen a világon nincs felemelőbb érzés, mint végre a karunkban tartani a kisbabánkat. Éppen ezért nem csoda, hogy a terhesség utolsó heteiben a legtöbb kismamán eluralkodik a türelmetlenség, sőt néha kicsit a pánik is.

A gyermekáldás rengeteg felmerülő kérdést hoz magával. Hogyan fog az új jövevény beilleszkedni a családba, hol lesz a szobája és a kiságya, miben változtatja meg az addig megszokott életeteket, és még a végtelenségig sorolhatnánk. Azonban mikor egy kedves ismerős, családtag vagy barát érdeklődik a kismama és persze a baba jólléte felől, az első felmerülő kérdésük mindig az lesz: kisfiú vagy kislány érkezik a családba?

Mikor eljön az ember életének egyik legboldogabb napja, és végre megpillantja a második csíkot is a terhességi teszten, a határtalan öröm pillanatai után gyorsan megjelennek a megválaszolatlan kérdések is. Első terhesség során a kismamának minden új és ismeretlen, a terhesgondozás rendszere, a benne tevékenykedő szakemberek, a vizsgálatok, a terhességgel járó változások és persze az új jövevény érkezésével is felmerül ezer meg ezer kérdés. Jobb esetben van a környezetében egy barát vagy családtag, aki nemrég szülte meg gyermekét, így egy-két kérdést meg tud válaszolni, azonban akkor sem kell kétségbeesni, ha nincs ilyen. Éppen ezért (is) van a védőnő, hogy legyen egy megbízható társ, aki végigkíséri a terhességet, és minden felmerülő problémával fordulhatnak hozzá a kismamák.

A terhesség második harmada a 13-27. hétig tart. A második trimeszterben a legtöbb kismama végre fellélegezhet egy kicsit, hiszen enyhülnek a hányingeres panaszok és a kismama az energiáját is visszanyerheti. Természetesen, ahogy nő a pocaklakó és vele együtt a méh is, újabb addig ismeretlen panaszok merülhetnek fel, ezeket mindig alaposan beszéljük át a várandósgondozásban résztvevő szakemberekkel, a háziorvossal, a szülész-nőgyógyásszal valamint a védőnővel.

A babaszoba berendezése nagyon fontos feladat. Nem csak az új családtag kényelmét szolgálja, hanem a már egyre izgatottabb kismama megnyugtatására is szolgál. A terhes nők életében ez az időszak nagyon meghatározó, rengeteg új érzés és felelősség telepszik rájuk, és a babaszoba kialakítása, a gondos tervezés és berendezkedés azt az érzetet keltik bennük, hogy mindent a kezükben tartanak, felkészülten várják haza az újszülöttet. Ahogy a cikksorozat előző részében már megírtuk, a babaszoba kialakítása során mindig fontos szem előtt tartani, hogy milyen funkciókat kell majd betöltenie: altatás, pelenkázás és tisztaság, ruhák és játékok, valamint etetés.

A legtöbb kismama a terhessége egyes szakaszaiban - egyesek akár az egész terhesség alatt - tapasztalhatnak álmatlanságot. Furcsa változás ez egy olyan nőnek, aki előtte jó alvó volt, hiszen ez látszólag minden ok nélkül felborul. Gyakori, hogy a kismama - akár az egész napos pihenés ellenére is - rendszeresen fáradt, azonban mikor alvásra kerülne a sor, egyszerűen nem tud elaludni, vagy ha végre mégis sikerül, rendszeresen felriad az éjszaka folyamán.

Az előző cikkünkben már meséltünk pár igencsak érdekes tényről, melyek meglephetik az újdonsült szülőket. Nézzük, milyen további nem várt érdekességek várnak az új családtag érkezésével!

A kismamákra általában a második trimeszterben rájön a fészekrakó ösztön. Az apukák ilyenkor értetlenül állnak a jelenség előtt, hiszen az ő meglátásuk alapján még nagyon sok idő van hátra a baba érkezéséig, azonban hamar rájönnek, hogy könnyebb a kismamának engedni. Az anyuka nyugtalansága csak akkor fog csillapodni, ha már minden tökéletesen elkészül, az új családtagot saját kis berendezett kuckója várja haza. Arról már korábban írtunk, hogy lehet kiválasztani a lakás legoptimálisabb szobáját gyerekkuckónak és hogyan tegyük azt biztonságossá, valamint arról is, hogyan válasszuk ki a legmegfelelőbb színt és fali dekorációkat. Most nézzük magát a berendezést! A babaszoba kialakítása során mindig tartsuk szem előtt, hogy milyen funkciókat kell majd betöltenie: altatás, pelenkázás és tisztaság, ruhák és játékok, valamint etetés.